Legendák nyomában

Elkészültek az Alföldi Legendárium Legendás Túracsomagjai, mely 25 Legendás Helyszín által, az Észak-Alföld mondáit és legendáit mutatják be úgy, hogy közben a szállással, az étkezéssel, az utazással sem kell foglalkoznunk, mindent megkapunk a csomagban, úgyhogy teljesen elmerülhetünk a legendák világában.

Az Alföld többnyire ismeretlen zugaiban még most is élnek a legendák, mesék, mondák, nem is beszélve az ősi istenekről, tatárokról, törökökről és az ördögről. Ezek a Legendás Helyszínek egymástól mindössze 30 kilométerre vannak, tehát akár gyalogosan vagy kerékpárral is felkereshetjük őket, ha kényelmesebbek vagyunk, akkor kisbuszra, netán lovas kocsira ülve járhatunk az alföldi legendák nyomában. Bármelyiket is választjuk, megtaláljuk a Legendás Túracsomagban, amely komplex programokat kínál, szállással étkezéssel, kísérővel, bor és pálinkakóstolással, népművészeti foglalkozásokkal, tulajdonképpen mindennel, ami ténylegesen legendássá teheti az utazásunkat, s mindeközben felfedezhetjük e legendákkal övezett vidék természeti értékeit, valamint megismerhetjük épített örökségeit.

Bővebben írtunk az Alföldi Legendáriumról itt>>

TIPP!  A Legendás kulinárium - az észak-alföldi gasztrovilág és a legendák találkozásáról szóló cikkünkben.