Virtuális Vártúrák

Egy film, amely nyolc magyar várat mutat be, videó, 2D- és 3D-animáció segítségével. Ez egy úttörő vállalkozás, amelyben a hagyományos mozgóképeket ötvözik légifelvételekkel és a legújabb digitális technikákkal, így szinte teljesen élethű képet kapunk a ma már nagyrészt csak romokban látható, de hajdan igen jelentős várainkról.

Bővebb információ: www.virtualisvarturak.hu

Diósgyőr

A XIV. század elején Ákos nembéli István nádor emelte a várat. Amikor 1316-ban fellázadt a király ellen, Károly Róbert elvette tőle. I. Lajos király az 1360-as években a lebontott régi vár helyére felépítette az új, négy saroktornyos várat. 1381-ben itt írták alá a torinói békét Velencével. Zsigmond király feleségének Borbálának adományozta, ettől kezdve királynéi vár lett. A külső vár a XV. század végén, vagy a XVI. század elején épült fel. A 16. század közepén egy időre magánkézre került, majd végvár lett. Fokozatosan romlott az állapota, míg a XVIII. század végén teljesen elhagyták.

Esztergomi vár

Az esztergomi vár a középkori Magyarország építészettörténetének egyik leggazdagabb emlékhelye. A X. és a XVI. század között a magyar uralkodók és az ország prímás érsekei paloták és templomok egész sorát építették fel e hegy tetején. Az építkezések azonban mindig bontásokkal jártak együtt: már a középkorban átalakították, lebontották a korábbi épületrészeket, a XVII-XIX. században pedig – a déli, királyi illetve érseki palota kivételével – eltörölték a föld színéről a várhegy többi épületét.

Az esztergomi vár első középkori épületeit a X. század második felében emelték, amikor Géza fejedelem (970-997) ide helyezte székhelyét. Ekkor készültek az első középkori erődítések és a hegy közepén a fejedelmi palota – amelynek falai között Szent István született –, valamint a palota Szent István protomártírnak szentelt kápolnája. Szent István király (997-1038) újabb jelentős építkezéseket folytatott a várhegyen. Közülük a legfontosabb az általa alapított esztergomi érsekségnek a királyi palota mellett emelt Szent Adalbert székesegyháza volt. Kálmán király uralkodása alatt (1095-1116) már felújításra szorultak a vár épületei. A Szent István-templomhoz és a Szent Adalbert-székesegyházhoz köthető faragványok: oszlopfők, egy bélletes kapuzat maradványai legalább II. Géza uralkodásáig (1141-1162) tartó építkezésekre vallanak. A XII. század végén III. Béla (1172-1196) a Szent Adalbert-székesegyház gyökeres újjáépítéséhez kezdett hozzá: új pillérsort emeltek, és az épületet pompás márvány kapuzatokkal, szentélyrekesztővel díszítették. E munkával párhuzamosan a várhegy déli fokán, a korábbi erődítések helyén egy új palota építésébe is belekezdett. Ezek a munkák csak utódai: Imre (1196-1204) és II. András (1205-1235) uralkodása alatt fejeződtek be. Az érsekeknek adományozott régi királyi palota, kápolnájával – a Szent István-templommal – együtt szintén újjáépült. A XIII. század második felében épülhetett a székesegyház monumentális, háromhajós előcsarnoka, majd a XIV. században Telegdi Csanád érseksége idején (1330-1349) az új gótikus szentélye. Csanád érsek a palotát és a vár erődítéseit is felújította. 1384-ben Demeter érsek (1378-1387) a székesegyház déli oldalához csatolta a Krisztus teste kápolnát, 1396-ban pedig utóda, János érsek (1387-1418) az északi oldalhoz építette hozzá a Boldogságos Szűz kápolnáját. Feltehetően már ő is építkezett az érseki palotán, de ennek legjelentősebb későgótikus újjáépítése csak Szécsi Dénes érsek idején (1440-1465) indult meg, majd Vitéz János korában (1465-1472) folytatódott. Mátyás király és a Jagellók uralkodása idején Estei Hippolit (1486-1497) – majd Mátyás halála után nagynénje, az Esztergomba költöző özvegy Beatrix királyné –, Bakócz Tamás (1497-1521) és Szathmáry György (1522-1524) már reneszánsz stílusban díszítették az új palotarészeket és a székesegyházat. Pompás ajtók, ablakok, kandallók, balusztrádok és boltozattartó konzolok tanúskodnak e korszak nagyléptékű építkezéseiről. Az 1530-1540-es években a fejlődő tüzérség hatására a várat ágyútornyokkal, rondellákkal erősítették meg. Ennek ellenére 1543-ban bevették a törökök, és 1595-ig az ő kezükön is maradt. A keresztény seregek ostroma ekkor súlyos károkat okozott a középkori épületekben, amelyeket csak részlegesen javítottak ki, inkább a vár korszerűbb erődítésére törekedtek. 1605-ben a vár újra a törököké lett, akik folytatták megerősítését. Végül 1683-ban szabadult csak fel Esztergom a török uralom alól. A vár még évtizedekig katonai irányítás alatt maradt, csak 1761-ben kapta vissza az érsekség, amely megkezdte a középkori katedrális, a többi épület és a várfal bontását. A régészeti kutatások csak az 1930-as években indultak meg, akkor tárult fel a várhegy déli végét elfoglaló palotaegyüttes, amelyben ma a Vármúzeum működik.

Kisnánai vár

Kisnána az ország egyik legelőkelőbb származású nemzetségének, az Abáknak a birtoka volt. Az Aba nemzetség a Szent István királlyal rokonságban álló Aba Sámuel királytól származik, akit a közeli Abasár monostorában temettek el. A szomszédos Domoszló falu névadója Sámuel király közvetlen rokona Domoszló herceg, aki a pécsváradi apátságban hunyt el szentség hírében. A XIII. század elején az Aba nemzetség egyik ágából született meg a Kompolti család, akik családi monostorukat a család őséről elnevezett Kompolton építették fel. A família a XIII. század végén két testvér, Kompolti Péter és Pál révén két ágra vált szét. Kompolti Péter szerezte meg Nána birtokot.  Péter az utolsó Árpádok és Károly Róbert uralkodása alatt hatalmas vagyonra és magas udvari hivatalra (királynéi tárnokmester) tett szert. Vagyona lehetővé tette számára, hogy várat építsen: valószínűleg ő emelte a Domoszló határában álló Oroszlánkő várát.

1325-ben Péter három fia: Gergely, István és Kompolt megosztoztak az atyai örökségen. Oroszlánkő vára osztatlan közös tulajdonukban maradt, Egyházas-Nána falut pedig István kapta. István tette a székhelyét Egyházas-Nánára, és ezért ő és utódai már a Nánai Kompolt nevet használták. István apja révén juthatott be az Anjouk királyi udvarába: 1342-ben udvari lovagként, 1343-1345-ben hevesi, 1360-1365-ben gömöri ispánként említik, ami magas társadalmi státuszát mutatja. Ő volt az, aki a nánai plébániatemplom mellett felépítette az első nemesi udvarházat. A falu XII. századi temploma – amely a kisnánai vár mai kápolnájának elődjével azonos – a régészeti feltárások tanúsága szerint eredetileg egy patkóíves apszissal ellátott rotunda volt, amelyet később egy nyugati karéjjal is kibővítettek. Körülötte, a templomdombon terült el a falu temetője. A domb délnyugati oldalán épült fel az udvarház, amely egy 11 x 25 méteres épület volt. Kőből készült alagsorát a domboldalba vágták. Az itt elhelyezett hypocaustum (padlófűtő) kemencével fűtötték a feltehetően favázszerkezetes emeleti nagytermet. A nánai udvarház a királyi székhelyen, Visegrádon ebben a korban emelt nemesi kúriákhoz hasonló épület volt.

István fia, II. István, apjánál is magasabbra jutott, ő már bárói rangot szerzett: miután 1411-1417-között állandó bírótárs volt, 1423-tól 1425-ben bekövetkezett haláláig viselte az országbírói tisztet. Három fiát Pétert, Lászlót és Jánost szintén udvari tisztségekhez juttatta. Péter már 1415-ben a királyi udvarban tevékenykedett, 1417-től haláláig pedig pohárnokmester volt. 1420-ban, Zsigmond király mellett a husziták ellen harcolva, a vyšehrádi csatában esett el. Halála után tisztét testvére, László vette át, és viselte haláláig, 1428-ig. István országbíró és fiai építették újjá az ekkor már Kisnánának nevezett falu plébániatemplomát. A román kori rotunda apszisát és középső részét lebontva helyére egy gótikus templomot emeltek. Az apszis helyére két boltszakaszos, bordás boltozatú, támpilléres, poligonális záradékú, mérműves ablakokkal áttört falú szentélyt, és annak északi oldalára sekrestyét építettek. Az újonnan épült négyzetes hajó déli oldalát toronnyal látták el, amelynek négyzetes alaprajzú alsó részét bordás boltozat fedte, felső, nyolcszögletű emeletét pedig mérműves díszű csúcsíves ablakok törték át. 1428-ban már a templom új szentélyébe temették el Kompolti Lászlót, akinek sírköve is fennmaradt.

István országbíró harmadik fia, János folytatta testvérei karrierjét. 1432-ben már unokatestvérével, a család körűi ágából származó Kompolt fia Pállal osztozott a pohárnokmesterségen, egészen 1438-ig. 1441-ben hevesi ispán, 1449-től haláláig ajtónállómester volt. Tari Rupert lányát, Margitot vette feleségül. 1451-ben Hunyadi János kormányzó mellett, a cseh Jan Giskra ellen harcolva Losoncnál esett el. Nánai Kompolt János pohárnokmestersége idején épített fel a nánai templomdombon egy új udvarházat. Ez egy kéthelyiséges, alápincézett, emeletes kőház volt. A templom felé néző főhomlokzata előtt pincelejárat, felette pedig az emeletre vezető lépcsőtorony emelkedett. A régi udvarház ezzel elvesztette eredeti funkcióját, átalakították, és feltehetően gazdasági épületként használták tovább. Nem sokkal később, feltehetően már az Albert király halálát (1439) követő zavaros időkben, az új udvarházat jelentősen kibővítve és palánkkerítéssel övezve kastéllyá fejlesztette. A házat nyugat felé egy új helyiséggel, észak felé pedig három kamrával toldották meg.  A kastély fából épült, felvonóhidas kaputornya az erődítmény délkeleti sarkában nyílott. A falakat földbevert, és ágakkal befont cölöpök alkották, kivéve a nyugati oldalon, ahol a domb egy nyúlványát árokkal vágták le, és itt erősebb: két sor cölöpből álló palánkot húztak fel. A XIV. századi régi udvarházat is belefoglalták az erődítés sarkába, a kifelé néző homlokzatait szintén cölöpsoros fapalánkokkal erősítve meg. Mivel a zavaros időket kihasználva Észak-Magyarországon megvetették lábukat a cseh huszita seregek maradványaiból alakult rablóbandák, Kisnánán hamarosan kevésnek bizonyult a palánkerődítés, ezért Kompolti János a palánkon kívül, azzal párhuzamosan kőfalat épített kastélya körül. A fából ácsolt kaputornyot egy nagyméretű kőtoronnyal váltotta fel. A kőfalak felépülte után a fapalánkokat lebontották. Az 1445-ös országgyűlés határozataiban Kompolti János kisnánai rezidenciája már a zavaros időkben újonnan épült várként szerepelt. Kompolti János és felesége, Tari Margit a várkápolnává változtatott templom hajójába temetkezett: valószínűleg az ő számukra alakították ki a bejárattal szemben található falazott sírt. Feltehetően az ő síremléküket díszítette a kápolna mellett előkerült vörösmárvány dombormű, amelyen a Kompolti és a Tari család címerét egy oroszlán őrzi.

Kompolti János halála után birtokait két fia, Miklós és Vencel örökölték. Nem tudjuk, hogy ők, vagy még apjuk emelte-e a belső várfalat. Észak-Magyarországon ugyanis a cseh zsoldosokból és huszita rablókból álló bandákat csak Mátyás király tudta felszámolni az 1460-as években, ezért a vár védelme még János fiainak életében is fontos szempont lehetett. A kisnánai belső várfal egy erős, de gyorsan, és nem túl nagy szakértelemmel felépített védőmű volt, nélkülözte mindazokat a díszes és drága kőfaragványokat, amelyek az országos méltóságot viselő, így jelentős jövedelmekkel rendelkező Kompolti János idején épült részeken még megvoltak. A templomot és a palotát patakok hordalékköveiből, gyenge minőségű habarcsot használva egyszerűen körülfalazták, közéjük a várfal belső oldalára új épületszárnyat építettek, a nyugati fal közepére pedig farkasveremmel védett, patkó alaprajzú kaputornyot emeltek. A külső kaputornyot is átalakították: a kapunyílását beszűkítették, falait köpenyfalakkal vastagították meg, sarkait támpillérekkel erősítették meg. Talán ekkor vastagították meg az északi külső várfalat is.

Az 1476-ban elhunyt Kompolti Miklós fiai, Miklós és János idején visszatért a béke a vidékre, és a vár erődítései elvesztették jelentőségüket. A Kompolti testvérek újabb építkezéseikkel inkább a kényelemre és a pompára helyezték a hangsúlyt. A XV. század utolsó negyedében a belső kaputoronyra új emeleteket építettek, amelyeken elhelyezték díszes címerüket. Ebben a korban a tornyot és a palotát is későgótikus nyíláskeretekkel díszítették, az északi szárny nagytermét pedig hálóboltozattal fedték le.

II. Kompolti János három fia: Miklós, Zsigmond és Ferenc 1510-ben örökösödési szerződést kötött a velük rokonságban álló Guthi Országh családdal. Ennek következtében, mikor Kompolti Ferenc 1521-ben elhunyt, és vele fiú ágon kihalt a Kompolti család, az összes birtokával együtt Kisnána is a Guthi Országhok birtokába került. 1522. április 6-án Kompolti Ferenc özvegye még a várban élt, de a Guti Országok jogi úton léptek fel ellene, hogy Kisnánát ténylegesen birtokba vehessék. Hamarosan el is foglalhatták a várat, amelyet azonnal átalakítottak. A belső várudvar alá egy nagy borospincét építettek, amelybe a kápolna mellé épített új épületszárnyból vezettek le lépcsőt. A pince kiásása során kitermelt földdel megemelték a várudvar szintjét, majd új kőburkolattal látták el azt. Az északi palotát is újjáépítették. A pincéit beboltozták, padlóját megemelték, a földszint padlószintjeit átalakították. Az épületen reneszánsz ablakkereteket helyeztek el.

Mohács után Észak-Magyarország újra hadszíntérré vált: a két király, Szapolyai János és Habsburg Ferdinánd közötti háborúk különösen sújtották ezt a vidéket. A harcok indokolták a vár újabb erősítését. Ebben az időben bontották le végleg a külső vár délnyugati sarkába befoglalt Anjou-kori udvarházat, kőből épült alagsorát pedig földdel töltötték meg. 1542-ben már Losonczy István kezében volt a vár. Ő engedte át féltestvérének, a hírhedt rablólovagnak, Csulai Móré Lászlónak.  Mórét innen a budai török pasa 1543-ban kiostromolta, őt és két fiát Konstantinápolyba hurcolta. A romos vár 1545-ben Országh Kristóf tulajdonába került, majd az ő 1567-ben bekövetkezett halála után sógora, Enyingi Török Ferenc szerezte meg. Ezekben az évtizedekben többször is (1559-ben, 1567-ben és 1569-ben) felmerült az erődítmény helyreállításának és végvárrá alakításának terve, de erre valószínűleg már nem került sor.

A vár romjait az 1940-es években takarították ki először. A II. világháború után 1962-1966 között Pámer Nóra, majd Szabó János Győző végzett alapos régészeti feltárást, amelyet műemléki helyreállítás követett. A vár újabb rekonstrukciója 2011-ben készül el.

Mohosvár

A tatárjárás után a Gut-Keled nemzetség tagjai építették. A tartományurak hatalmának letörése során a XIV. század  elején a várat megostromolták, és az ostrom során elpusztult. Romjait a XV. század közepén egyszer a husziták, és egy helyi rablólovag újjáépítette és rablófészeknek használta.

A várból mára csak az őt körbevevő sánc és árok maradt meg. A belső részeket a vár pusztulása után a környező települések lakossága kőbányaként használta és a föld színével tette egyenlővé. Ma néhány törmelékkupac utal csak a sáncon és árkon belül az egykori kővárra. A meredek árkokkal határolt földvár régészeti feltárása folyamatban van, megtalálták az egykori épületek, a magtár és a torony maradványait, de korábbi, neolit kultúrák emlékei is előkerültek.

Óbudai vár

A római Aquincum katonai tábora és canabae-ja helyén épült Óbuda, amelyet az 1242-es tatárjárás után emelt új budai vár elkészülte előtt még Budának neveztek, már a kora középkorban fontos szerepet játszott a magyar állam történetében. Már a középkori történeti hagyomány az óbudai római romokban vélte felismerni Attila hun király városát, illetve a honfoglaló magyar fejedelmek emlékeit: Kurszán várát és a közeli Fehéregyházán Árpád sírját. Ezek a regényes elképzelések ugyan nem sok valóságalappal bírtak, de jól mutatják a hely jelentőségét a középkori emberek szemében. Az államalapítás utáni időből már konkrét adatok támasztják alá Óbuda kiemelkedő szerepét.  A második magyar király, Orseolo Péter Aquincum késő római táborának hatalmas falai között kezdte meg a saját védőszentjének, Szent Péter apostolnak szentelt, monumentális budai prépostsági templom építését, amellyel alighanem elődje, Szent István király székesfehérvári prépostság-alapításának mintáját követte. Péter királyt azonban bukása megakadályozta a fehérvárival vetekedő méretű budai bazilika befejezésében, így a halála után lelassuló munkákat csak egy évszázaddal később, II. Géza király fejezhette be. A korabeli Európa más uralkodói palotáihoz hasonlóan feltehetően itt is valahol a prépostság közelében állhatott a XII. században már az írott forrásokban is említett királyi kúria. A római falakon kívül, a település délnyugati sarka közelében, az 1230-as években II. András és fia, IV. Béla emelte az új királyi várat. A várépítés befejezésének időpontjára abból következtethetünk, hogy kápolnáját az 1235-ben szentté avatott Árpádházi Szent Erzsébetnek szentelték. IV. Béla már ezt a várat tekintette fő rezidenciájának. Ettől kezdve a század végéig Óbuda lett a magyar királyok hivatalos székhelye.

A XIII. századi óbudai vár palotája 30 x 30 m-es, támpillérekkel erősített épülettömb volt, amelynek nagyjából 10 x 10 m-es belső udvarát minden irányból emeletes épületszárnyak övezték. A bejárat az északi oldalon, egy díszes bélletes kapun át nyílott. A kapu keretét váltakozó sorokban vörös- és fehérmészkőből rakott bélletek és faragott sárkányokkal díszített fejezetsor díszítették. A kapu mögött hasonló díszítésű előcsarnok helyezkedett el. Az előcsarnokból nyílott az északi szárny keleti felét elfoglaló kápolna, amelynek szentélye kiugrott a palota tömbjéből. A palota nyugati szárnyát egy 8 x 19 m-es nagyterem foglalta el. A lakosztályok a déli és a keleti szárnyon helyezkedhettek el. Ezekhez tartozhatott a déli homlokzat középrészéhez kapcsolódó keskeny helyiségsor, amelyből szennyvízcsatornák vezettek ki. Feltehetően itt voltak a palota árnyékszékei. Felettük, az emeleten talán egy ablakokkal megnyitott galéria húzódott. A délnyugati sarokban a földszinten egy római típusú hypocaustummal, azaz padló- és falfűtéssel ellátott kamra maradt fenn. Ennek a kápolna szentélyéhez hasonló apszisa volt. Innen is indult egy vízlevezető csatorna, ezért joggal feltételezhetjük, hogy a helyiség egy fürdő caldariuma lehetett. A palota tömbjét kb. 60 x 63 m-es, sarkain támpillérekkel erősített várfal ölelte körül, amelyen az északi oldal közepén kaputorony vezetett át. A falakat 15-16 m széles, falazott árok övezte, amelynek túlpartján, a kaputoronnyal szemben barbakán emelkedett. A feltűnően szabályos alaprajzú, zártudvaros, palotaszárnyakkal övezett óbudai vár elsősorban II. Frigyes császár dél itáliai várépületeinek hatását mutatja, és főként az 1233-ban emelt Lucera várával vethető össze.

A XIII. század második felében tovább fejlődött a város. A prépostságot körülölelő római eredetű falak déli kapuja előtt jött létre a polgári település piactere, a római erőd nyugati kapuján kívül pedig felépült a ferencesek kolostora is. A XIV. század első felében Károly Róbert ugyan rezidenciáját Visegrádon rendezte be, de az óbudai vár továbbra is királyi szálláshely maradt. Károly halála után, 1343-ban fia, Nagy Lajos anyjának, Erzsébet királynénak adományozta a várat és a királyi városrészt.

A váron már 1301-ben III. András király özvegye, Habsburg Ágnes királyné építési munkákat végzett, majd az Anjou-korban is jelentős átépítések folyhattak. Nagy valószínűséggel ezek Erzsébet királynéhoz köthetőek, sajnos azonban pontosabb datálásukra nincs lehetőség. A XIV. századi vár képét őrizte meg Óbuda 1370-es évekből származó pecsétje. A kapu felett itt nyolcszögletű torony emelkedik, amelynek felső szintjét gótikus mérműves ablak díszíti. Régészeti feltárásokból ismerjük a palotakápolna XIV. században épült, támpilléres szentélyét és a keleti palotaszárny előtt, a falszorost elfoglaló pilléres csarnokot, amely az emeleti lakosztályok előtti teraszt, feltehetően függőkertet, tartotta. Hasonló függőkertek maradványai kerültek elő a XV. századi tatai és budai várból is. Ugyancsak a XIII. századnál későbbi építkezés emléke a palota déli oldalához épített vaskos torony, amelynek alépítményén átvezették a szennyvízcsatornákat, és mellette egy ülepítőt is kialakítottak. Ez valószínűleg egy árnyékszéktorony lehetett. A külső várfal délkeleti sarkánál is egy, a várfalhoz utólag épült vastag fal került elő, amely feltehetően egy saroktorony maradványa lehet.

Simontornyai vár

Míg Kisnána egy nemesi udvarházból alakult várrá, Simontornya már eleve várnak épült 1280 körül. Eredetileg Mohosvárhoz hasonlóan egy nagy toronyból és egy fallal övezett udvarból állt. Nevét építőjéről, Döröcske nembéli Simon ispánról kapta. A 14. században az ország egyik leghatalmasabb családjának, az Anjouk hűséges báróinak, a Lackfiaknak a birtoka lett. Ebben az időben, a békés közállapotoknak köszönhetően a vár már inkább fényűző lakóhely volt, mint erődítmény, ezért az új tulajdonosok a keleti várfalhoz emeletes palotaszárnyat emeltek. Zsigmond király az ellene lázadó Lackfiaktól elvette a várat, amit ezután hívei: a Kanizsaiak, később Ozorai Pipó, majd a Garaiak birtokoltak. A Zsigmond halálát követő polgárháborús korszak szükségessé tette a simontornyai vár megerősítését is: ekkor épült meg a külső várfal, a vár megrokkant régi tornyát viszont lebontották. Mátyás király korában a kihalt Garai család birtokai a királyra szálltak, aki Simontornyát feleségének, Beatrixnek adományozta. Miután Mátyás halálát követően az özvegy királyné hazatért Nápolyba, a várat II. Ulászló kedvelt hívének, Buzlay Mózes főkamarás mesternek adta. Buzlay Mózes karrierje még Mátyás király idején kezdődött. Apja, László a király bárója volt, így Mózes a budai udvarban nevelkedhetett. A művelt ifjú nemest 1476-ban Mátyás Nápolyba küldte annak a követségnek a tagjaként, amely király menyasszonyát, Beatrix hercegnőt kísérte Budára. Mózes ekkor találkozhatott először az olasz udvarok modern művészetével, a reneszánsszal. 1489-ben a király újra követségbe küldte Itáliába az akkor 30 év körüli Mózest, a milánói herceghez, hogy megkérje fia, Corvin János számára a herceg lányának, Bianca Sforzának a kezét. A herceg titkára ekkor daliás termetű ifjúnak írja le Mózest, és elismerően szól drága brokát ruhájáról, és gyöngyökkel ékesített fürtös hajáról. Mózes karrierje Mátyás halála után is folytatódott. A főajtónálló-mesteri és főkamarási méltóságot viselő nemes 1500-ban megkapta a Simontornyai várat, amelyet saját rezidenciájává épített ki. A reneszánsz művészetet jól ismerő, művelt diplomata saját várát is az Itáliában látottakhoz hasonló stílusban akarta kialakítani. Ehhez a közvetlen mintát Mátyás király és II. Ulászló budai palotaépítkezései jelentették számára. Mivel maga is a királyi udvar egyik főméltósága volt, könnyen megtehette, hogy a királynak Budán dolgozó olasz és dalmát kőfaragóknál rendelte meg a Simontornyára szánt reneszánsz loggiát, ajtó és ablakkereteket, kandallókat, boltozattartó gyámköveket, amelyekkel a régi palotaszárnyban, valamint a lakótoronyban és kaputoronyban kialakított lakosztályát díszítette.

Mint sok kortársa, Mózes is úgy vélekedett azonban, hogy az ókori Rómát utánzó reneszánsz stílus nem illik a kápolnához, így azt a várban ő is gótikus stílusban építtette fel. A mérműves ablakokkal áttört falú kicsiny kápolnát gazdag mintázatú csillagboltozattal fedték le.

A kápolnához csatlakozó északi palotaszárny is gótikus stílusban épült. A szárny közepét elfoglaló kétszintes nagyterem alsó szintjét középpillérre támaszkodó gótikus boltozat fedte, a famennyezetes felső szintről pedig pompás zárterkély nyílott. A nagyszerű reneszánsz várpalota Buzlay Mózes halála után nem sokkal,1545-ben török kézre került, és egy szandzsákbég székhelye lett. 1686-ban a keresztény seregek visszafoglalták, majd az új tulajdonos osztrák gróf 1702-1704 között újjáépítette. 1704-ben a kurucok foglalták el, tőlük 1709-ben ostrommal vették el a császáriak. 1717-ben a katonaság elhagyta és újra kastélyként használhatták a tulajdonosai, 1764-től pedig már csak magtár volt benne. Ma részben rekonstruálva látogatható, falai között múzeum működik.

Tatai vár

A tatai várat Zsigmond király építette 1397-1409 között, talán a Lackfi család korábbi erődítménye helyén. A Zsigmond által emelt vár a XIV. századi diósgyőri és a zólyomi vár, valamint itáliai mintaképek nyomán készült, négyzetes alaprajzon, négy saroktoronnyal, zárt belső udvarral. 

Zsigmond 1426-ban a Rozgonyiaknak zálogosította el a várat, akiktől csak Mátyás király váltotta vissza 1472 előtt. Az 1470-1480-as években Mátyás újjáépítette az erődítményt. E korszakról legfontosabb forrásunk Antonio Bonfini, aki történeti művében, a Decades-ban, leírja az árkádokkal övezett udvart és aranyozott, faragott mennyezetű termeket, valamint a kettős várfalat a várárokkal. Mátyás halála után fia, Corvin János örökölte, akitől 1494-ben I. Ulászló király szerezte meg. Kisebb építkezéseket feltehetően ő is végzett az épületen.

Buda török uralom alá kerülése (1541) után Tata – Komárom egyik fontos előváraként – a magyar végvári rendszer egyik közepes erődítménye lett. Ekkor kezdték meg a külső várfal építését a rondellával és a külső vizesárokkal. Ennek ellenére a török rövid időre mégis elfoglalta és 1558-1566 között a kezében tartotta.

Amikor visszakerült a magyarok kezébe, elhatározták a védművek korszerű megerősítését. Elsőként  1568-1572 között a délkeleti sarkot védő olaszbástya, a Ferrando-bástya épült meg, ám építését valójában sohasem fejezték be: a bástya belsejét nem töltötték meg földdel, ahogy eredetileg tervezték. 1572-ben Giulio Turco végzett várszemlét. Az ő jelentése, és a hozzácsatolt  alaprajzi felmérés is ránk maradt.

1577-ben készült el a vár délkeleti sarkát védő Rosenberg bástya. Ekkor Suess Orbán hadmérnök visszabontatta – egy kivétellel – a középkori belső vár tornyait és három palotaszárny második emeletét. A bontásokról készült jelentése fontos forrás a középkori várról.1586-ban az északkeleti sarkon álló Kecske-bástya építésével fejeződtek be az erődítési munkák. Ezt az állapotot ábrázolja a vár egyetlen hiteles látképe: Wilhelm Dilich 1606-ban megjelent rézkarca.

A tizenötéves háborúban és a XVII. században a vár számos ostromot élt át, de komolyabb átépítésre már nem került többé sor. A legsúlyosabb károk a középkori belső várat érték. Ennek romos részeit végül a XVIII. században bontották le. A fennmaradt déli palotaszárnyat a XIX. században, romantikus stílusban, több alkalommal is restaurálták.

Az 1964-1972-ben, Szatmári Sarolta által végzett ásatások hozták felszínre a középkori vár nagy részének falmaradványait és számos középkori kőfaragványát, az ásatásokkal párhuzamosan folyó falkutatások pedig több középkori kőszerkezetet tártak fel a fennálló épületszárnyban.

Visegrádi ispáni vár

Visegrád fontos stratégiai ponton épült: a Dunakanyar keleti bejáratánál, a Szentendrei-sziget csúcsánál, a folyamon átvezető rév fölé emelkedő dombon, ahol a Budáról Esztergomba vezető út rövid szakaszon elhagyta a folyópartot, és a hegyek közé kényszerült. Ezt a helyet már a rómaiak is megerősítették. A XI. századi Visegrád vára valójában egy IV. századi római erőd, Pona Navata romjaiból épült újjá. A szabálytalan alaprajzú erőd falait eredetileg valószínűleg 12 U alaprajzú torony, a sarkokat pedig három legyező alakú saroktorony védte. Belsejében részben a védőfalakhoz támasztott kőépületek álltak. Az erődöt még a IV. század folyamán kétszer átépítették: először a Dunára néző fal középső tornya helyén egy kettős kaput, majd ennek a helyére egy nagyméretű, de vékony falú négyzetes tornyot, valószínűleg praetoriumot, azaz parancsnoksági épületet emeltek. A rómaiak által 400 körül elhagyott erődítményben az V. század elején még meghúzódott a helyi lakosság, ám hamarosan teljesen elhagyták, és a X. század végéig többé nem is használták.

A X. század folyamán a Dunakanyar erdőségei Árpád fejedelem dinasztiájának birtokába kerültek. Amikor a század második felében Géza fejedelem a Dunakanyar nyugati kijáratánál, az egykori Solva római erődjében, azaz Esztergomban építette ki székhelyét, a szoros másik, keleti bejáratánál emelkedő antik várrom újra stratégiai szerepre tett szert. Feltehetően ekkor vették megint használatba és javították ki falait, és parancsnokát ekkor tehették meg az egész Pilis-vidék, majd a Duna túlsó partján elterülő, vele szomszédos területek elöljárójává: ispánjává is.

A vár újjáépítése során csak kis mértékben változtattak a római-kori alaprajzon. A délnyugati sarkon az eredeti legyező alakú saroktornyot lebontva, a helyére egy befelé nyitott téglalap alakú tornyot emeltek. Talán azért, mert itt alakították ki a vár új kapuját, ám ezt biztosan nem tudhatjuk, ugyanis mára ennek a résznek csak az alapjai maradtak fenn. A délkeleti saroktornyot is átalakították, de ennek mindössze az ajtaját falazták be, talán hogy a földszinten valamilyen zárt helyiséget, például tömlöcöt helyezzenek el. Átépítették az erőd praetoriumát is. A torony belső pilléreit lebontották, és két új pillért emeltek helyettük, amelyek feltehetően árkádíveket és egy emeleti válaszfalat tartottak. A torony északnyugati sarkához egy kis árnyékszéktornyot csatoltak, amely a két helyiségre osztott emeleti szintről nyílhatott. Ez is arra mutat, hogy a praetorium tulajdonképpen megtartotta eredeti funkcióját, és lakótoronyként élt tovább, minden bizonnyal az ispán lakóhelyéül szolgált. A vár belső területén még faépületek és félig földbe ásott házak is voltak, az udvar közepén pedig egy kő palota- vagy templomépület készült, de erről egyelőre keveset tudunk.

A XI. század közepe táján újabb építkezések indultak. A vár délkeleti sarkában egy, két helyiségre osztott kőpalotát építettek, amely talán az ispán, esetleg az alkalmanként itt megszálló király lakóhelyeként szolgált.

Salamon király bukása (1074) után Visegrád lassan elvesztette korábbi jelentőségét. Az ispán átköltözött Esztergomba. 1083-ban a visegrádi vár már csak Salamon börtönéül szolgált. Nem sokkal később a vár lakótornya is leégett, és nem tudjuk, hogy valaha helyreállították-e még. Szent László király még a visegrádi révről is lemondott, és átadta azt a Szent András-monostornak. Legkésőbb a XII. század folyamán az esperes is elköltözött Szentendrére, majd a visegrádi esperesi templomot is lebontották. Maga a település és a Szent András-monostor azonban a tatárjárásig tovább élt, bár a monostort 1221-től már latin rítust követő bencés szerzetesek lakták. Végül 1242-ben a tatárok pusztították el véglegesen a korai Visegrádot. Épületei közül egyedül a monostor kelt új életre IV. Béla támogatásának köszönhetően. IV. Béla és felesége Laskaris Mária voltak azok, akik 1247 után hozzáfogtak egy új visegrádi vár építéséhez, a régi Visegrád felett emelkedő várhegy sziklás ormán, és valószínűleg ők alapították újra a települést is, de ezt sem a régi helyén, hanem az új vár hegyének lábánál, a Duna partján, egy kora középkori falu területén.

A római és államalapítás kori visegrádi várat a XX. század közepén találták meg, régészeti feltárásait Szőke Mátyás és Soproni Sándor végezte.